Mai blogbejegyzésünk témája a segítségkérés kultúrája, illetve inkább annak hiánya. Ciki-e szakemberhez fordulni problémáinkkal? Attól függ, hogy autószerelőre, fogorvosra vagy vakbélműtétre van-e szükségünk. Konfliktusos kapcsolatainkkal, belső feszültségeinkkel, lelki gondjainkkal hallgatunk és csendben szenvedünk tőle. Miért?

A munkám során tapasztalom, hogy sokan pszichológus, segítő szakember „mentes” módon szeretnének változást elérni az életükben, illetve nem merik felvállalni még a legközelebbi hozzátartozóik előtt sem, ha terápiára, egyéni tanácsadásra járnak. Ugyanakkor rengeteg önismereti, spirituális, nem ritkán ezoterikus irodalmat fogyasztanak, mert az nem ciki. Tény, hogy nem minden esetben van szükség segítő bevonására. Lehet ventilálni egy legjobb barátnak, hiszen egy mélyebb és őszinte beszélgetés során sok dolog új megvilágításba kerülhet, a nyitott és nyílt családi kommunikáció is alkalmas lehet arra, hogy a konfliktusokat, problémákat megoldjuk. De van, amikor ezek az utak nem járhatók vagy nem vezetnek megoldáshoz.  

Összegyűjtöttem néhány tipikus előítéletet, amivel mi, segítő foglalkozásúak találkozunk:

• Dilidokihoz járni? Nem vagyok én bolond!

Ez a lehető legelavultabb előítélet, ami sajnos manapság is hódít, de ki kell ábrándítanom azokat, akik ekképpen gondolnak a pszichológusokra, vagy azokra, akik az ők segítségét veszik igénybe, mert a tendencia nagyon is javulóban van. Egyre kevesebben látják így, épp csak azért nem mondják ki, mert nem akarnak konfrontálódni azokkal, akik ezt a téves gondolkodást képviselik.

• Felnőtt ember vagyok, meg tudom oldani a problémáimat egyedül!

Kivéve, ha mégsem. A gyengeség jele, ha valaki nem tudja megjavítani a hűtőrendszert az autóban? Nem. Az természetes, hogy ezzel szerelőhöz fordulunk. Tíz éve külön szobában alszik a feleségem/férjem, már csak gazdasági kapcsolat a miénk, talán már azt sem tudom, hogy ki ez az ember mellettem. Időnként megcsalom, de ez normális. Biztosan? Attól, hogy valami működik, még nem biztos, hogy rendben is van. A példatár kifogyhatatlan. Elhidegült szülő-gyermek kapcsolatok, munkahelyi konfliktusok, párkapcsolati zűrök, identitás kérdések, félelmek, amelyekről soha, senkinek nem beszélünk, mert meg tudjuk oldani egyedül. A „megoldás” tulajdonképpen ilyenkor csak annyit jelent, hogy nem vállalom a problémát. Az pedig olyan természetű dolog, hogy nem hagyja magát nem észre venni. Ha a tudatunkon keresztül nem vagyunk hajlandók találkozni vele, akkor a testünket választja és megállás nélkül betegségek sorával jelzi, hogy attól, hogy mi elzárkózunk, még jelen van. És nem, nem tudunk mindent egyedül megoldani. Ez ennyire egyszerű és természetes tény kellene legyen.

• Nem akarok összefutni a városban azzal, aki tudja rólam, hogy.

Bármit, amit szégyellünk. Az előbb említett kifogás kistestvére ez a kijelentés. Azoknak írom, akiket ez tart vissza a segítségkéréstől, hogy a segítő szakembereknek titoktartási kötelezettségük van, másrészt egy ilyen kapcsolat felépítése ugyanúgy két ember munkája, mint bármilyen más kapcsolaté.  Méghozzá bizalmi kapcsolat. Aminek ugyanúgy része a segítő is. Ő is ember, csak ő a személyiségével is dolgozik. Az nagyjából mindegy, hogy az autószerelőnk milyen ember, na de a segítőnknél már vannak bizonyos alapvetések a tekintetben is, hogy meg tudunk-e bízni benne. Van-e „rezgés” közöttünk. Erre kiváló az első találkozás, amikor eldöntik a felek, hogy szimpatikusak-e egymásnak, tudnak-e együttműködni a probléma megoldásában.

• Nincsenek jó szakemberek a közelben.

De, vannak. Az első kihívás itt éri az érintettet: meg kell keresni őket. Attól lehet valaki jó szakember, hogy nem szimpatikus, nem érzem azt a „rezgést”, amit keresek és ez fordítva is igaz. Lehet, hogy nagyon szimpatikus, de kiderülhet, hogy csapnivaló segítő. Mindenkit bátorítok erre a „kutatómunkára”, a belső hangra kell figyelni és ott lesz a megfelelő szakember.

A felsorolt sztereotípiák, előítéletek, bárki mondja is őket, tulajdonképpen kifogások. Mint erre már utaltam, sokan nem akarnak szembesülni azzal, hogy bármilyen lelki, vagy életvezetési területen problémájuk van. Azok fordulnak segítőhöz, akik meg szeretnék változtatni a jelenlegi állapotukat. Fejlődni szeretnének vagy kevésbé szenvedni. Mi érdemelhet tiszteletet, ha nem az, hogy egy ember kezébe veszi önmaga életét és felelősséget vállal érte? Hogy meg akarja ismerni önmagát, azt, hogy mi, miért van úgy az életében, ahogyan? Ezen a területen segítséget kérni nem gyengeség, hanem erő!

Miért érdemes tehát segítséget kérni?

Azért, hogy javuljon a közérzetünk, legyenek tartalmas kapcsolataink, hogy a munkahelyünkön megbecsüljenek, hogy jól érezzük magunkat a mindennapokban, hogy megtaláljuk azt az életformát, amiben leginkább kiteljesedhetünk. Mindebben a segítő szakember hozzáértéssel kíséri kliensét az úton, elfogadó, bizalmi, mégis szigorú keretek között levő kapcsolatot alakít ki vele és igazi támogatóként, szövetségesként áll mellette.  

Szilágyi Kinga Magdolna

Programkoordinátor, Egyéni tanácsadó