A te árnyékod az én szeretetpróbám?

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék: 
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között. 
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből. 
Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek. 
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet. 
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek. 
Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét. 
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be. 
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel: 
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól, 
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik. 

     Elolvastad, nagyszerű. Most már mindent tudsz az egészséges lelki kapcsolódásról. Így azt is, mennyire távol esik ettől mindaz, amit átélsz (már amennyiben…). Őrzöd a szívét, bármerre jársz, kisujjadon ott a madzag, ami összeköt, időnként megrántod, ott van-e még a másik végén. Adott esetben nincs ott, nem válaszol, elment levegőt venni, urambocsá! visszakéri/követeli a szabadságát.

     Szabadságát vagy autonómiáját? Talán már meg is fogalmazta, hogy valami megváltozott, nem tud ebben a kötelékben működni tovább, valahogyan másként kellene folytatni. Ha kell folytatni egyáltalán. Érzed, hogy ő is bizonytalan, nem érted, miért hív fel, ha szünetet kér, miért küld kedves üzeneteket, ha megfogalmazta, hogy elege van belőled.

     Függés vagy önmagunk tanulása a másik által? Double bind, érzelmi hinta-palinta, kötődési zavar, jelzés, hogy a kapcsolat átrendezésére van szükség? Találgassunk a pszichológia értelmezési lehetőségeivel (s nem csak)!

Függő kapcsolat

     Neki minden jár, amit szeretne. Olyan embereket választ maga mellé, akik nem ellenkeznek vele semmilyen téren, míg te alárendelt szerepben vagy, folyton rá figyelsz, minden kívánságának eleget teszel. Addig tart a sztori, amíg nem lesz kedved többé úgy táncolni, ahogyan ő fütyül.

     Neked minden jár, amit szeretnél. Olyan embereket választasz magad mellé, akik nem ellenkeznek veled semmilyen téren, míg ő alárendelt szerepben van, folyton rád figyel, minden kívánságodnak eleget tesz. Addig tart a sztori, amíg nem lesz kedve többé úgy táncolni, ahogyan te fütyülsz.

Társfüggőség

     Nézzük meg a hivatalos, pszichológiai leírást:

„A társfüggőség a szorongások csoportjába tartozik. A társfüggőség, a kodependencia legjellemzőbb érzései a gondoskodásra való igény, a másikhoz tapadás, és a magánytól való félelem. A társfüggő az örökös lelki kielégületlenség állapotában van, amikor a kívánságai jogosak, de nem ismeri, vagy nem használja azokat a módszereket, amelyekkel csökkenthetné a magánytól való félelmét, és összeszedhetné a bátorságát ahhoz, hogy egy kicsit eltávolodjon a másiktól. Ezzel mindketten levegőhöz jutnának, és a kapcsolat fojtogató légköre megszűnne.”

     Figyelted? Szedje össze magát, hogy egészséges távolságra lehessen a másiktól. No de. Képzeljük el, hogy emberkénk (jómagunk) nem egyik pillanatról a másikra és nem ok nélkül vált társfüggővé. Mindenkinek megvan a maga sajátos, egyedi története. Közkeletű verzió az, hogy diszfunkcionális családból származik. Isten mentsen attól, hogy az általánosítás démonával küzdjek, de ki nem? ?

„Ha a szülő uralkodott a gyermeke felett (ezt szelíden úgy nevezzük: szigorúan nevelte), akkor valószínűsíthető, hogy a gyermekből nem lesz önálló személyiség, és felnőtt korában is szüksége lesz a függőségi viszonyra. Függeni fog a társától, de függeni fog más emberektől is, ő lesz az, akinek szüksége van valaki másra, mert egyedül túl nehéz megoldani még a hétköznapi gondokat is.

Gyakran válik társfüggővé az a gyerek, akinek az egyik szülője, többnyire az apja szigorú, merev szabályokat hozott, és azokat akár erőszak árán is be kellett tartani. A társfüggő kapcsolat alapmintája mégis az anya-gyerek viszony. Azoknak az anyáknak a gyermekei lesznek könnyen társfüggők, akiknek az anyai attitűdjét az otthonosságra, bensőségességre törekvés határozza meg, ahol az anya nagyon segítőkész, másokat szolgáló, viszonzást nem váró, önzetlen magatartású. Amikor az anya akkor virul ki, ha másokat szolgálhat és segíthet, és akinek az igényei háttérbe szorulnak, szinte feloldódnak a másik ember szolgálatában. Az ilyen anya tudattalanul úgy érzi, hogy meg kell szolgálnia mások szeretetét és elismerését. Lelki kötelességének érzi az önfeláldozást a családtagok érdekében.

Az ilyen anya mellett felnövő gyermekre jellemző lesz az alacsony frusztrációs tolerancia, a kivárási képtelenség, önértékelése ingatag marad. Önmagát rendszerint alulértékeli, a saját vágyait nem, vagy nehezen fejezi ki, nem küzd a saját elképzeléseiért, igényeiért. Passzív, befogadó, gondoskodást, segítséget váró felnőtt válik belőle. A szereposztás a gyermek felnőtt korában is megmarad, az anya segítőkész, mindig kéznél lévő nagymama lesz, akire mindig lehet számítani, a gyerek pedig mindig gyerek szerepben marad, még akkor is, amikor maga is anyává válik. Életét lehetőleg úgy alakítja, hogy közel lakjon a szülői házhoz, és ne kelljen megtanulnia az igazi önállóságot.

Az ilyen anya-gyermek kapcsolatban felnövő gyermek aztán olyan párt választ magánk, aki gondoskodik róla, nem igazán kell felelősséget vállalnia, egyre többet kér, majd követelőzik, frusztrálttá és dühössé válik, míg partnere egyre aktívabb, és egyre több felelősséget vállal. Játszmákat játszik a házasságában is, ő az alkalmazkodó, segítségre szoruló, többnyire kiszolgáltatott nő aki ösztönösen igyekszik úgy alakítani az életét, hogy az önálló felelősségvállalásra esélye se legyen. Gyakran bújik a gyerekei mögé, az ő érdekeikre hivatkozva kapja meg azt a segítséget, amelyet ő, mint felnőtt nem biztos, hogy megkapna. Az ilyen kapcsolatokban nem valósul meg a valódi lelki közelség, és esély sincs az egyenrangúságot megközelítő párkapcsolatra.”

     Ilyen erős gyökerek húzódhatnak egy-egy viselkedési, gondolkodási séma mögött. Társunk már csak a törzset/lombot látja. Az alábbi verssel akár a teljes mondanivalómat helyettesíthetném, olyan, mint a Raffaelo: „többet mond minden szónál”.

Lenka Kuhar Daňhelová

A dolgok rendje
(Řád věcí)

Négy-öt éves vagy,
apád épp ráültetett
a begyújtott kályhára.
Fürdés előtt, pucéran.
Kimagyarázod a szórakozottságát.
Hogy káromkodik és megüt,
azért van, mert megijedt
a sírásodtól. Nem tudod,
melyik fáj jobban.
Mostantól úgy gondolod,
hogy az, akit
a leginkább szeretsz,
elkerülhetetlenül
bántani fog.
Hogy a te
dolgaid rendje
már csak ilyen.

Vörös István fordítása

Kötődési zavar

     A téma részemről megért egy szakdolgozatot, éppen ezért nehezemre esik röviden összefoglalni a lényegét, de igyekszem.

     John Bowlby és Mary Ainsworth alkották meg a modern kötődéselméletet, gyermekek és gondozóik kapcsolatának tükrében. Cindy Hazan és Phillip Shaver alkalmazták később (1980-as évek vége) a kötődéselméletet a felnőttkori párkapcsolatokra.

A biztonságos kötődésen kívül négy típust azonosítottak:

  • Bizonytalan
  • szorongó–aggodalmaskodó
  • elutasító-elkerülő
  • bizalmatlan–elkerülő

     Az elnevezések önmagukban sokatmondók, tulajdonképpen most elég annyit tudnunk, hogy ezek a kötődési minták határozzák meg a kapcsolatunk működését, dinamikáját. A társfüggőség kialakulásának oka (mint azt fentebb olvashatjuk) szintén innen eredeztethető.

(Angolul tudó érdeklődőknek egy kis extra: https://www.youtube.com/watch?v=2s9ACDMcpjA)

Double-bind, avagy

az önbizalom rombolás kommunikációs művészete

     Kettős kötés. Folyamatosan azt érzékelteti veled, hogy nem vagy elég jó. Ma. Holnap mégis. Holnapután talán. Felhív, érdeklődő, kedves, elmondja, mennyire szeret téged, majd közli, hogy  később visszahív, mert épp romantikus vacsorázik valakivel. Elég gyatra példa, elismerem, de mégis érzékletes. A féltékenységedre játszik, majd amikor behúz a csőbe, éppen ezt „veri el rajtad”, büntet. Egyfelől azt erősíti benned, hogy pótolható vagy, másfelől mégsem vet véget a kapcsolatotoknak. Hintáztat. „Kellesz – de-nem (te) – kellesz mechanizmus”. Önellentmondásos kommunikáció. A szavak elveszítik jelentésüket, a metakommunikációs jelek ellentétesek a verbalitással. A gyermekkorban hosszútávon kapott ellentétes utasítások akár a skizofrénia hajlamosító tényezőjévé válhatnak. Felnőttkorban is rombol. Ha valakit szeretünk és felnézünk rá, minden szavára adunk, sőt megsokszorozódik gesztusainak fontossága. Ha ő abból nyer energiát, hogy téged elbizonytalanít, finom kis manipulációkkal rombolja az önbizalmad, akkor….

Játszmák

     Eric Berne: Emberi játszmák (Games People Play. The Psychology of human Relationships) című könyvénél keresve sem találhatunk jobbat a jelenség a megismeréséhez, de olvasásra ajánlom a Mindennapi játszmáink címmel megjelent könyvet is, amelyben F. Várkonyi Zsuzsa, Szendi Gábor, Bagdy Emőke és Popper Péter járja körül a témát.

     Egy kihasználó-bántalmazó partner, ha véletlenül is kerül utunkba, egészen biztosan nem véletlenül marad ott. Ha rendszeresen ilyen partnert választunk, akkor az első dolog, amire figyelnünk kell (már itt, az olvasás során is elsiklottál a szó felett), hogy választunk. Valami nyereségünk származik az alkoholista, társfüggő, manipulatív, stb. partnereinktől. Amikor erről beszélgetek emberekkel, ez az a pont, ahol meghökkennek és határozottan visszautasítják, hogy bármi hasznuk is származna a szenvedésükből. Noha. Éppen a szenvedés a haszon. Ki akarna szenvedni? – kérdezik sokan, csodálkozó, szörnyülködő, döbbent tekintettel.  Talán az, aki „akkor érzi, hogy él”, ha szenved. Talán az, aki gyerekkorában sokat szenvedett, ezért abban tud működni. Ez a kapcsolati mintája. És bizony olyan kapcsolatokat keres, ahol ezt újra és újra átélheti. Ezt ismeri, ehhez megvannak a védekezési technikái és kilépni veszélyesnek látszik – hiszen, az ismeretlen riasztó.

     Ennél a szakasznál kell megemlítenem a különbséget a szeretetteljes kapcsolat és egymás használata között. Utóbbi „kocsma előtt bicikli” – az én gyengeségem támasztja a tied és fordítva.

Szenvedjétek el egymást szeretetben! (Ef: 4,2)

     Tegyük félre egy pillanatra az eddig olvasottakat és nézzük meg távolabbról két ember kapcsolatának alakító tényezőit. Látjuk, hogy gyermekkori kötődési mintáink, életünk traumái, sérüléseink mind-mind velünk jönnek a párkapcsolatba (is!). Nem lehet ezeket a dolgokat egyetlen mozdulattal lehasítani magunkról, hogy csak a szépet, fényeset adjuk – iszonyúan és nagyon rövid idő alatt el is fáradnánk ebben. Minden ember árnyékaival együtt teljes. Ugyanakkor, felelőssége van afelől, hogy mihez kezd velük és felelőssége van a partnernek is, hogy mihez kezd partnere sötét foltjaival. Az első lépés az unásig ismételt, szétcsépelt önismeret. Ha nem ismerem, tehát nem tudatosítom az árnyékaimat, hogy társfüggő vagyok, esetleg önellentmondásos kommunikációval élek, hogy a fenébe is venném észre, mitől problémás a kapcsolatom? Innen indul minden.

     A bibliai idézet mellett gyakran hangoztatom Füst Milán szavait: „Életemben három embert szerettem, és azokat is utáltam”, tehát benne van egyik a másikban. Természetes, hogy elfáradunk, hogy megbicsaklik a kapcsolatunk, hogy nem tudjuk mindig jól szeretni egymást, egymás idegenségét addig, amíg mindezt nem helyezzük a tudat kontrollja alá.

A te árnyékod az én szeretetpróbám?

     Minden megismerés valamiképpen vakugrás. Bátorság nélkül nem megy. Ugrani sem, fogadni sem. Kitárulkozni, bizalmat szavazni mindig kockázattal jár.

     Felvetettem egy problémát a cikk elején. Nevezetesen, a kapcsolati bizonytalanságot. A pszichológia feltárja a lehetséges okokat, mi húzódhat meg annak a hátterében, hogy két ember nem tud mit kezdeni a kapcsolatukkal, hogy érzelmi bizonytalanságot élnek át együtt.

     Ez a rövid, és a fejezetek sűrűségét tekintve, felszínes összefoglaló azt hivatott megmutatni, hogy a problémát előbb fel kell ismerni, meg kell nevezni, fel kell deríteni az okokat, végül megoldást kell találni rá. Optimális esetben együtt.

     Írjunk erre egy forgatókönyvet: ha elolvastad, érdekelt a téma, tehát érintett vagy valamilyen módon. Nem teszel nagyobb lépést, mint megpróbálsz beszélni erről a partnereddel. Nem kell rögtön minden „anyasebet” a nyakába zúdítanod. Elég, ha a szőnyeg szélét felemeled és rámutatsz az alatta nyugvó porra. Persze, a mesében úgy zárul az egész, hogy a partnered megfogja a másik végét és szépen kirázzátok az egészet együtt. Lehet ilyen is. Egy próbát megér. Kommunikáció nélkül semmi sem fog történni. Meglehet, azzal együtt sem. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz és nem önáltatunk, mindannyian határozottan meg tudjuk állapítani, hogy küzd-e valaki egy kapcsolatért, vagy sem. A kérdés csak annyi: használok vagy szeretek, használnak vagy szeretnek? A válasz birtokában könnyebb „leokézni” vagy elutasítani.

Szilágyi Kinga Magdolna

Romania